Non stop gumi Budapest. Gumiszerviz házhoz azonnal. Hívjon ha defektes a kereke, leeresztett a gumi és nem tud elindulni. Nonstopgumi szolgáltatásunk segítségével az Ön által megadott helyen cseréljük ki a hibás gumiabroncsokat, vagy javítjuk meg kerekét. A lapos gumiabroncsok helytelen mozgásra kényszeríthetik a járművet. A sofőrök általában a jármű furcsa mozgásából veszik észre, ha baj van a jármű kerekével. Szélsőséges esetben a hibás gumiabroncs miatt elveszthetjük az uralmat a jármű irányítása felett, ez különösen nagy sebességnél veszélyes. Nagy sebességnél a robbanásszerű defekt akár balesetet is okozhat, hiszen a gumiköpeny szétszakadása miatt elveszti a jármű a kapcsolatot az útburkolattal. Éppen ezért bármilyen, furcsa szokatlan mozgás vagy viselkedés esetén hívja non-stop gumi szervizünket amely a helyszínre kiszállva megjavítja a hibás gumiabroncsot.
A gumiabroncs gyors leengedésének az okai a következők lehetnek
Éles tárgy, szög, üvegcserép vasdarab kiszúrja, és elszökik a levegő. A szelepszár, vagy a szelep sérülése. A gumi felületén vágás, szakadás általában a padkázás, az út széle, illetve a kátyúk okozhatják. A gumi futófelületén előforduló helytelen, túlzott mértékű kopás. Ilyenkor a kerék nyomása nem megfelelő, vagy helytelen a kerék dőlésszöge, és egy vékony sávban sokkal jobban kopik a gumiabroncs mint a futófelület többi részén. Ez főleg akkor lehet veszélyes ha belül kopik el nagyon, hiszen kívülről nézve jónak tűnhet a gumiabroncs, miközben belül már 0mm a barázda felülete. Éppen ezért veszélyes a nyugati divat, amikor a kerekeket megdöntve a gumiabroncs szélén gurul az autó.
Előfordulhat még olyan eset is, amikor nagyon lassan vagy egyáltalán nem szivárog a levegő, mert a sérülést okozó tárgy beleszúródik a gumiba és így elzárja a kiáramló levegő útját. Tipikusan ilyen lehet ha szög vagy csavar szúródik a gumiba. Időnként érdemes lehet lassan körbeforgatni a kereket és figyelni, hogy nincs-e szög benyomódva a gumi felületébe, főleg ha megmagyarázhatatlanul néha elmegy a levegő a kerékből. Ha sokszor kell egy kereket után fújni, valószínűleg valamilyen kis méretű sérülés van a gumiabroncsban amelyik elengedi a levegőt.
A téli vastagabb gumiabroncsokban könnyebben elbújnak a szögfejek, nehezen lehet észre venni, ha valamilyen tárgy szúródott a felületébe.
Mert éjjel nappal elérhetőek vagyunk, ha problémája van a gumiabroncsokkal akkor hívjon bennünket bármikor. Nem kell a gumis műhelynél sorban állni, mi is utálunk sorban állni, idő, pénz, idegeskedés, be pofátlankodik a menő srác elénk.. Ha a Non Stop gumis szolgáltatásunkat hívja nem kell ettől félnie. Időpontot és helyszínt egyeztetünk, számunkra elég egy akkora hely, hogy hozzáférjünk a jármű kerekeihez. Ön megmondja mikor mehetünk és hova, mi a megbeszélt időpontban a helyszínre megyünk Mozgó Gumiszerviz autónkkal, amelyben minden felszerelés megtalálható, ami egy gumis műhelyben is van, és elvégezzük a kért gumis munkákat a helyszínen.
Akár a munkahelyéhez is hívhat bennünket, Ön dolgozik, mi is, és amikor készen vagyunk, akkor már a megjavított vagy kicserélt gumiabroncsokon mehet haza otthonába.
Az autó kereke nem játék
Szokatlan amikor valaki egy többmilliós autó értékét és esetleg pár családtag életét kockára teszi, mert olyan gumival indul el amelyik megöregedett, kirepedezett, látszik, hogy sérült, ki van szakadva, stb. Ilyenkor, ha baj van mindig jön a kifogás, sokan voltak a gumisnál, nem volt idő kicserélni, stb. Most ez már nem lehet probléma, hiszen Non Stop gumi szervizünk 0-24-óráig az Ön rendelkezésére áll bármilyen probléma esetén.
Ha segítségre van szüksége hívjon a fenti telefonszámon!
Ha megérkezik a tavasz akkor célszerű az autót átnézni, alaposan kitakarítani, lecserélni, amit le kell, de hogyan kezdjünk hozzá? Elsőként a kenőanyagok vizsgálata fontos, hiszen a kenőanyag a gépjármű mozgó alkatrészeinek szempontjából nélkülözhetetlen. A motorolaj csere periódusa benne van az autóhoz adott gépkönyvben, általában 10e kilométerenként ajánlott az olajcsere. Ha olajat cserélünk, ugyanilyen fontos alkatrész a motorolaj szűrő betét, amely az áramló olajból szűri ki a szennyező anyagokat. Ha nem cseréljük a szűrőt is, akkor egy idő után a finom korom, amely a motorban képződik a robbanások során összekeveredik a motorolajjal, és olajsár lesz belőle. Ez egy fekete pasztaszerűség, amely nem csak lerakódik a motor belső alkatrészein és ráég, hanem komoly kopásokat is okozhat. A motorolaj cserével éppen ezért együtt jár az olajszűrő csere is.
Olajcsere, szűrőcsere.
Ilyenkor érdemes megnézni a légszűrőt is, hiszen magunkról is tudjuk, ha egy kiránduláson jól beebédelünk, de nincs levegőnk hegymenetben akkor rosszul leszünk. Ugyanígy az autó teljesítménye is romlik, ha a légszűrő tele megy finom porral, és ezért a motor nem kap elég oxigént a működéshez.
Az olaj és szűrőcseréhez kérheti mobilgumis cégünk segítségét, vállalunk helyszíni olajcserét, szűrőcserével együtt. Önnek ki sem kell mozdulni otthonából, munkahelyéről, az olaj és szűrőcserét az Ön által megjelölt helyszínen elvégezzük.
A fékolaj csere időnként szükséges lehet, ugyanis az olaj sűrűsége, konzisztenciája megváltozik a használat során, amelynek a hatásfoka csökken. Általában azért nem foglalkozunk a fékolajjal, mert jó esetben nem változik a szintje és azt hisszük, hogy akkor minden ok. Viszont a fékolaj is dolgozik, amikor benyomjuk a fékpedált, és a fékerőt az olaj viszi át a féknyergekre. Ilyenkor jelentős nyomás, és hőmérséklet változás következik be, amely az olaj öregedésével együtt megváltoztatja annak tulajdonságait is. Ha nem is évente, de időnként hasznos a fékolaj lecserélése is. Az olajcsere a sebváltónál is ajánlott, főleg ha érzékeny automata váltós autóval rendelkezünk, ahol a gépkönyv meghatároz váltóolaj csere periódusokat is.
Ablaktörlő lapátok.
A lehulló őszi falevelek, a tél során a jég, vagy hó olyan kopást okoz az ablaktörlő lapát felületén, amely miatt időnként azt is cserélni kell. Mivel az ablaktörlők szettben kaphatók, ezért célszerű kifejezetten az autó típusának megfelelő ablaktörlő szettet vásárolni, és egyben kicserélni. Ha nem húzza le rendesen a szennyeződést az ablakról, vagy csíkot húz a lapát, akkor megérett a cserére.
Klíma tisztítás, klíma szűrő csere.
Mivel azt a levegőt lélegezzük be a zárt autóban, amelyet a légkondicionáló és az autó levegőztető rendszerében található szűrők megszűrnek, ezért fontos, hogy időnként ezeket is tisztítani, cserélni kell. A gépjármű szellőző rendszerének a belső részén lerakódhat a por, pollen, atkák, gomba és egyén nem túl egészséges mikroorganizmus. Ezeket csak mechanikus tisztítással lehet eltávolítani, másképpen nem. Ha a szűrőket cseréljük is, de a szellőző rendszer nincs megfelelően kitakarítva, akkor félmunkát végeztünk. Ha Önnek nincs ideje ezzel foglalkozni, de szeretne tiszta, egészséges levegőt lélegezni autójában, akkor hívjon bennünket, a klíma tisztítás, klíma szűrő cseréhez.
Akkumulátor.
Az akkumulátor segít a jármű indításánál, a riasztóberendezést működteti, és jó esetben egyenletes működéssel szolgálja ki az elektromos berendezéseket az izzóktól a hifi hangrendszerig. Azonban az igénybevétel függvényében szükség van pár évente az akkumulátor cseréjére is. Amikor este vibrálnak a fényszórók, nehezen indul az autó reggel, gyakran lemerül az akkumulátor, noha a generátor megfelelően tölti, és nincs éjszakára bekapcsolva fogyasztó csak a riasztó, akkor érdemes az akkumulátort cserélni. Ez nem bonyolult feladat, mindenképpen figyelnünk kell rá, hogy az akkumulátor áramerőssége és teljesítménye a gépkönyvben leírtaknak megfeleljen. Akkumulátorból a 8V, 12V, 16V, 24Voltos a leggyakoribb, a 8V általában motorkerékpár, a 12V-16V a gépjárművek, a 24V pedig a teherautók akkumulátora, természetesen vannak ettől is eltérések. Ha biztosra akarnak menni, akkor hívhatnak bennünket, ha akkumulátor cserére, vagy indítózásra, bikázásra van szükség. Megoldás lehet még az autóvillamossági műhely, ahol ki tudják mérni az akkumulátort, illetve a generátor töltését.
A gumiabroncsok felülvizsgálata,
a téli abroncsok cseréje nyári gumikra akkor ajánlott amikor az átlaghőmérséklet már tartósan 7 °C felett van. A gumicsere után célszerű a megfelelő nyomásértéket beállítani, hogy a gumikopást és a pattogást, megcsúszást megelőzzük. A megfelelően beállított guminyomás, és futómű a fogyasztásra is jó hatással van. Cégünk mobilgumis szolgáltatásokban is tud segíteni, a kényelmes helyszíni gumicsere a specialitásunk, hiszen akár a helyszínre szállítjuk Önnek a gumiabroncsokat és a helyszínen ki is cseréljük. Mobilgumi szervizautónk minden szükséges felszereléssel rendelkezik, ami egy gumis műhelyben is megtalálható.
A jármű takarítása is fontos tavasszal, hiszen a sárba beleragadt falevelek, szennyeződés beleszáradhat az autó alvázánál kritikus helyekre. Utána, ha ezekre a helyekre víz kerül, akkor nem tud kiszáradni, és rozsdásodást okoz. Ilyen helyek bárhol lehetnek, például az alvázon a szerelvények becsatlakozási pontjainál, ficakokban és sarkokban, tipikusan a kerékjárati íveken. Ha ezeket a részeket évente 2-3 alkalommal kitakarítjuk, és nagynyomású mosóval lemossuk a jármű alvázát is, akkor a rozsdásodást előzzük meg.
Ha bármiben segíthetünk, kérjük hívja a fenti telefonszámot 0-24-óráig, éjjel, nappal bármikor és indulunk segíteni.
Mobil gumiszerviz Budapesten és Pest megyében Non-Stop Éjjel, nappal 0-24-óráig. Mobilgumis műhelyünk képes minden olyan munkát elvégezni járművén, amelyet idáig csak gumis műhelyben tudtak megcsinálni. Kerékcsere, szezonális gumicsere, gumijavítás, mobilgumis állomás SOS ügyfélszolgálattal.
Milyen szolgáltatásokat nyújt gumiszerviz vállalkozásunk? A kerékcserétől a fertőtlenítésen keresztül a bikázásig mindent. Hívjon, ha szüksége van ránk bármikor napszaktól függetlenül, és indulunk segíteni. Ha szükséges segítünk a járművének megfelelő gumiabroncsokat beszerezni és azokat az Ön által megjelölt helyszínen fel is szereljük.
Néhány mondat a gumiabroncsokról, kerekekről.
Ne felejtsük el, hogy a gumi a gépjármű egyik legfontosabb alkatrésze, a segítségével indulunk, haladunk, és megállunk. Ha menet közben valami történik a gumiabronccsal, annak a legritkább esetben szokott jó vége lenni. Ugyanis egyből eltűnik a tapadóerő, irányíthatatlan lesz a jármű, és megállni sem lesz egyszerű.
Futómű állítás
Egy jármű kerekeinek a beállítása nagyban csökkenti a gumis helytelen kopását. A kerékösszetartás és a dőlésszög is befolyásolják a kopás mértékét. A kerék tapadása is más a megfelelő kerékbeállítások esetén. Noha a gumi felülete nagy, tapadás szempontjából csak annak a néhány négyzetcentiméternek vehetjük hasznát, amelyik épp az aszfalttal érintkezik. A félrekopások és az egyenletesség miatt jó, ha a gumiabroncsok néha át vannak forgatva, és így a belső felülete kívülre kerül, illetve fordítva. Az egyenletes kopás növeli az élettartamot és nem utolsó sorban erősíti a fékhatást is. A nyomás nem megfelelő beállítása is okozhat kopás anomáliákat.
Túl alacsony nyomás
A túl alacsony nyomás a kerék kúszását okozhatja, az autó főleg kanyarokban oldalra csúszhat, radírozva a gumi széleit, oldalfalát. Az alacsony nyomáson nagyobb felület fekszik fel az aszfalton, azonban jelentősen megnő a fogyasztás, és csökken a sebesség. A jármű irányíthatatlanná is válhat, ugyanis az alacsony nyomás miatt a gumiabroncs oldalfala nem merőleges lesz a talajszintre, hanem ballonosan íves. Így a jármű imbolyog, beszitál.
A túl magas nyomás
A túl magas nyomás sem tesz jót a gumiabroncsnak. Ha túlfújjuk, akkor erősen megfeszül a gumi, és lényegesen kisebb felületen fekszik fel az aszfalton, ezáltal a fékerő is kevesebb lesz, csökken. Magasabb lesz a gumi oldalfala, és szinte csak az abroncs közepe fog kopni. A jellemzően gyakran túlfújt kerekekről középen eltűnik a minta. Rugózásnál úthibáknál pattog az autó, sportos csúszkálós, csikorgós hangot ad kanyarodásnál. Mivel kisebb felületen fekszik fel az abroncs az úton ezért a súrlódás is kevesebb lesz, akár irányíthatatlanná is válhat a jármű bár a fogyasztása minimális mértékben csökkenhet. A túlfújt gumiabroncs könnyen defektes is lehet, ami balesetet okozhat.
Szivárgás
Előfordul, hogy a lassan leeresztő kereket túlfújják, és új közlekednek tovább, ez sem túl jó és biztonságos megoldás. A lassan szivárgó gumiabroncsoknál gyakori, hogy a felni felülete hibás, és nem fekszik fel megfelelően az abroncs széle. A gumi oldalfalán keletkezett kis sérülésen is szivároghat a levegő (padka) illetve a szelepek tömítetlensége esetén is előfordulhat ilyesmi.
A szivárgás ma már egyszerűen diagnosztizálható és javítható is, ugyan úgy mint a defektes gumiabroncs. A szezonális kerékcserének köszönhetően pedig hamar kiderülhet, ha valamelyik gumi nincs tökéletes állapotban. Ezért célszerű legalább negyedévente átvizsgáltatni a kerekeket, mert sok problémát, és akár balesetet is megelőzhetünk vele.
Kerék centrírozás
A kerék centrírozás ma már a számítógépes érzékelőknek és a fejlett technológiának köszönhetően nagyon egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A kerék centrírozó (vagy centírozó gép ahogy sokan mondják) szervizautónkban is elérhető, ezért komplett gumiszerviz szolgáltatásokat tudunk nyújtani bárhol mobilgumis műhelyünk segítségével.
Hány éves gumiabroncsot vásárolhatok meg?
Gyakori ez a kérdés, és nehéz is rá egyértelműen válaszolni. A gumiabroncs egy kőolajból, koromból és olajszármazékokból összekevert vegyület, amelyet legyártása után már a raktárban érnek különféle hatások. A gumi a legyártáskor kap egy DOT számot amelyik a gyártás évére és hónapjára utal. Ha ezt a számot kireszelgették, akkor az a gumi már inkább csak hintázni jó.
Aki elkezd használni egy gumiabroncsot, mert talán olcsóbb pár ezer forinttal, az orosz rulettezik.
A DOT szám jelentősége
A DOT számot azért szokták kireszelgetni a gumiból, mert a tíz-tizenöt éves gumi is nézhet jól ki, azonban nagyobb sebességnél, esetleg vizes úton már elveszíti azokat a tulajdonságait, amelyek régen még megvoltak. A vegyi anyagokban lévő összetevők a környezeti hatásokra reagálnak, oxidálódnak, anyaguk öregszik, a tűző nap és a szél szárító hatása, a nedvesség és a fagy mind-mind olyan dolgok amelyek öregítik a gumit. A gumiabroncs először keményedik, majd a rugalmasság csökkenés után megjelennek az első barázdák, repedések, először kisebbek, majd egyre nagyobbak és durvábbak lesznek. A hordozó szálak elszakadnak, foszlanak, csökken a légmegtartó képesség és kiszámíthatatlanná válik az abroncs. Ilyen kerékre bízni a saját és mások életét elég felelőtlenség. Kockára tenni több millió forintot pár ezer forintos vélt megtakarításért pedig butaság.
A dot számra visszatérve, az időjárás viszontagságaitól (fűtött garázs) védett helyen tárolt gumiabroncsok mindig sokkal jobb állapotban lesznek, mint amelyeket kitesznek a tyúkól végébe a szabadba több évre. Tehát nincs egyértelmű válasz. Ami viszont biztos, hogy a 7-évnél régebbi gumiabroncsokkal már ne járjunk, ha nem muszáj. Emiatt érdemes néha a pótkereket is leellenőrizni. Lehet ezt másképp is gondolni, azonban egy biztos, az életünket védjük, ha jó minőségű, fiatalabb gumit vásárlunk a járműre és azt szakemberrel szereltetjük fel, és állíttatjuk be.
Ugyanilyen fontos, hogy az évszaknak megfelelő abroncsot használjuk. Sajnos azért van néha fejetlenség és „őrültekháza” a gumis műhelyeknél, mert mindenki szereti az utolsó pillanatig húzni a gumik átszerelését. Aztán ha itt a hó, vagy az első jég, akkor pedig hosszú tömött sorok a gumis műhelyek előtt. Vállalkozásunkat elsősorban azért hoztuk létre, hogy a kényelmes helyszíni gumiszerelés örömét tudjuk nyújtani. Semmi stressz, nincs várakozás, nincs sorállás. Mi megyünk időpontra, és a helyszínen elvégzünk minden olyan munkát amelyik eddig csak gumi műhelyekben volt elérhető.
Ha Ön is szeretne gumicsere, kerékcsere, szezonális gumicsere, vagy csak egyszerűen defektet kapott, hívjon bennünket a fenti telefonszámon
Szezonális gumiszerelés Budapesten azonnal. Non-stop Mobilgumis szolgáltatásunk átszereli gumiabroncsait, házhoz megyünk Budapest és Pest megyében. Gyors, kényelmes szolgáltatásainkat igénybe veheti akár otthonában, vagy munkahelyén is. Ki sem kell mozdulnia, hogy téli vagy nyári gumiabroncsait átszereljük.
Általában ősszel és tavasszal van szezonális gumicsere, ezért szezonális, mivel évszakokhoz köthető. A korszerű négy évszakos gumiabroncsok is jól teljesítenek ha nem szélsőségesek az időjárási viszonyok, illetve visszafogott, óvatos vezetési stílusban közlekedünk a járművel. Mobilgumis szolgáltatásunk segíthet a zökkenőmentes gumicserében.
Nyári gumik, téli gumik vagy négyévszakos gumik: melyek a legjobbak az Ön számára?
Jobbak a nyári gumik esőben. Igen, meglepetés lehet, ha tudja, hogy a nyári gumik nedves burkolaton felülmúlják az összes évszakos gumikat.
Mi az a nyári gumi?
A nyári gumiabroncsok más néven teljesítménygumik . Okkal hívják őket így. A nyári gumiabroncsokat úgy tervezték, hogy kiváló száraz és nedves tapadást biztosítsanak a pontos irányítás megtartása mellett. Meleg hónapokban vagy egész évben használhatók olyan régiókban, ahol nincs igazi tél.
Miért teljesítenek jobban a nyári gumik melegben és esőben?
A nyári gumiabroncsok úgy vannak optimalizálva, hogy kiváló úttartást biztosítsanak, legyen az forró, enyhén nedves vagy erősen nedves az út. Ezek futófelület keverékből, a futófelületet alkotó gumi és töltőanyagok keverékéből készülnek, amelyek ragacsos adalékokat tartalmaznak, nedves körülmények között történő tapadáshoz. Ez a futófelület-keverék elegendő merevséget is biztosít, így az abroncsok tartják és megtartják alakjukat nagy melegben is. Ez a forró útfelületen minimálisra csökkenti a gördülési ellenállást.
A futófelület mintázatai jellemzően alacsonyabb, egyenesebb barázdákkal, mint a téli vagy négyévszakos gumik. A vízelvezető bordák folyamatosak, nem ritkán körben futnak. Így a gumifelület nagy része folyamatos érintkezésben van az útfelülettel. Az eredmény: nagyobb stabilitás kanyarodás, fékezés és gyorsulás közben.
Mivel a nagy teljesítményű gumiabroncsok gyakran aszimmetrikus vagy egyirányú mintázatúak, a gumiabroncs forgási lehetőségei korlátozottak lehetnek. Előfordulhat, hogy csak az első gumiabroncsokat lehet ellenkező oldalra forgatni a gumi átszerelésnél, hogy kiegyenlítse például a futófelület kopását.
Bár sokak számára újdonság lehet, hogy a nyári gumiabroncsok felülmúlják az összes évszakos gumiabroncsokat mind a nedves, mind a száraz tapadás tekintetében, ez az, ami nem fog meglepni: A nyári gumik nem kínálnak téli tapadást. Hideg tempóban merevek, és nem biztonságos a használatuk fagyban, hóban jégen.
A négyévszakos gumiabroncsok a jobb tapadás érdekében erősebb barázdáltságot és egyenetlen gumi mintázatot kapnak.
Az évszakos gumiabroncsokat úgy tervezték, hogy elegendő téli tapadást biztosítsanak a járművek számára, hogy átvészeljék az enyhe teleket, lehetővé téve a sofőr számára, hogy egész évben egy gumiabroncsot fusson olyan helyeken, ahol nem esik sok hó, illetve elvétve fordul elő jegesedés.
Olyan vegyülettel készülnek, amely még fagypont feletti hőmérsékleten is rugalmas marad, hogy fenntartsa az úton a tapadást. Futófelületük mintázatának mélyebb barázdái vannak, és üreges a gumiszerkezet amely elősegíti a tapadást, ha alkalmanként hóban utaznak. A kialakítások általában szimmetrikusak, ezért több forgási lehetőség kínálkozik a futófelület kopásának kiegyenlítésére és a gumiabroncs futásteljesítményének növelésére.
A négyévszakos gumik jó átmenetet biztosítanak a időjárási átmenetek között. Használható marad az autó nyáron és télen is, kiváló élettartamú gumikkal, azonban kompromisszumokat kell kötni. A hibrid gumik szélsőséges időjárási helyzetben problémásak lehetnek, hiszen nem helyettesítik a téli gumikat. A stabil vezetés érzése megszűnhet komoly hóban, jégen, olyan helyzetben amikor a téli gumi minden probléma nélkül kiváló tapadást nyújt. Ezeknek a gumiknak jellemzően a zajszintje magasabb, és nem „fogyasztásbarát” abroncsok. Időnként célszerű őket az egyenletes kopás miatt átszerelni, tehát ha valaki azért vásárol ilyen gumikat, hogy a szerelés éves költségét megússza, akkor annak ez rossz hír.
A téli gumiabroncsok.
Magyarországon általában a 7 fok alatti hőmérsékletet szokták javasolni a téli gumik felszereléséhez. A szezonális gumiszerelés legnagyobb forgalma ezért 7 fok körül alakul ki. Mindenki szeret az utolsó pillanatig várni a gumicserével, hogy aztán bosszankodva álljon sorba a gumisnál, nem ritkán hetekig várva a sorára. Közben akár a hó is leeshet, ezért nem árt időben átcseréltetni a gumiabroncsokat. Ezért ajánlott időben jelentkezni a gumiabroncsok cseréjére, és felkészített, bemért téli gumiabroncsokkal nekivágni a hideg évszakoknak. Az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok miatt nálunk is gyakran okozhat meglepetést az időjárás, ezért az időben történő felkészülés: előrelátás.
Szezonális gumicsere akár személyautón, akár flottás, céges környezetben, hívjon bennünket a fenti telefonszámon!
Autó fertőtlenítés ózonnal Budapesten és Pest megyében. Hívjon ha szeretné autóját ózonnal fertőtleníttetni. Mobil gumiszerviz a helyszínen elvégzi a jármű fertőtlenítését korszerű ózongenerátorral.
Az ózon azaz aktív oxigén mint fertőtlenítő eljárás már elég régen elérhető. Az ózon mint gáz bárhova eljut, és tökéletes hatást fejt ki a fertőtlenítés területén, semmi nem tud neki ellenállni. A hagyományos takarítási és tisztítási módszerekkel, a drága vegyi anyagokkal illetve a sprayekkel lehetetlen a szagok eltávolítása az autókból illetve az utastérrel rendelkező járművekből. Az ózon használata segíthet a bonyolult problémát egyszerűen megoldani. A járművek belsejének az illatát sokféle hatás módosíthatja. Az egyik ilyen a dohányfüst. Egyéb gyakori szagok: penész, háziállatok, savanyú tej, ételek, bomló anyagok, hányás, test szagok, állati vizelet, és az általános autó légszagok, benzin, olaj stb. Az ózon ezeket a szagokat olyan kémiai vegyületekké bontja, amelyeknek nincs szaga. A kezelés után elegendő időt kell hagyni a jármű szellőztetésére. Az ózonos tisztítási és fertőtlenítési folyamat végén a járműben tiszta, friss kellemes aromájú levegő lesz érezhető.
A koncentrált ózonos fertőtlenítés minden baktériumot és vírus elpusztít ami a járműben található. Sokan nem is gondolják, mekkora mennyiségű káros anyag halmozódhat fel a jármű belsejében, főleg ha a klíma nincs rendszeresen kitisztítva illetve a légszűrők és a HEPA szűrő nincs bizonyos időközönként cserélve. A jármű öntisztuló képessége adott lenne ha az UV sugárzás a be tudna jutni a szélvédő üvegen keresztül, azonban a modern üvegek mind UV szűrő bevonatot tartalmaznak amelyek meggátolják az UV sugarak bejutását a járműbe. Ezért az ózongenerátoros fertőtlenítést bizonyos időközönként el kell végeztetni.
Az ózonos fertőtlenítés illetve az autó fertőtlenítés ózongenerátorral egy tisztítási folyamat vége. A járművet célszerűen ki kell alaposan takarítani, porszívózni. A kárpitokat ha lehetséges kárpittisztítóval átmosni, és megszárítani. A szagok eltüntetésének és a fertőtlenítésnek ez után van értelme. A felületi fertőtlenítés nem tudja helyettesíteni az ózonos fertőtlenítést, hiszen a belső szellőztető rendszer körkörösen mozgatja a levegőt. A kormány és műszerfal fertőtlenítése után a szellőztető rendszerből visszajuthat a kórokozó a belső légtérbe. Ha viszont az ózonos fertőtlenítés erejét használjuk, a fertőtlenítő gáz, az oxigén koncentrátum mindenhova eljut behatol a nehezen elérhető helyekre is, és alaposan és teljesen elvégzi a fertőtlenítést. Az ózon sterilizál.
A kereskedelemben kapható szivargyújtóba csatlakoztatható ózonos fertőtlenítő ereje elhanyagolható. Viszont egészségkárosító hatása garantált, hiszen az ózon szúrós szagú a tüdőbe jutva károsodást okozhat. Ezért emberi belégzésre az ózon nem javasolt, a fertőtlenítés zárt járműben célszerű, és utána a járművet ki kell alaposan szellőztetni. A szellőztetés után az ózon eltűnik a járműből és átadja helyét a friss levegőnek. Ezután a jármű már biztonságosan használható.
A járművek belseje csak ipari ózongenerátorral kezelhető, erre a célra más eszköz nem használható, mivel nem lehet vele elérni a kívánt hatást. Az ózonmennyiséget az OSHA szint mérésével lehet meghatározni. Mivel az ipari ózongenerátor által termelt ózon mennyisége jóval meghaladja a normál károsodás nélkül elviselhető ózonszintet, ezért a folyamat során ember nem tartózkodhat a járműben illetve a nyílászárókat be kell csukni. Ha viszont minden technológiai előírást betartanak, akkor gyakorlatilag műtő tisztaságú autó beltér lesz az eredmény. A járművek átszellőztetése biztonságosan normál szintre állítja az OSHA szintet. A folyamat végén eltűnnek a szagok, megszűnik a dohányszag is. Ezért nem csak a hétköznapok során ajánlott az ózonos fertőtlenítés, hanem ha járművet szeretnénk eladni. Sokkal komfortosabbnak érzi majd a bent tartózkodást aki megveszi, mintha markáns cigi vagy egyéb kellemetlen szagot kell szagolnia. Az ózonnak nincs utószaga, ha viszont fertőtlenítés helyett valaki illatos spray-el fúj be egy büdös autót, akkor csak ront a helyzeten.
Az ózon bizonyítottan hatásos a COVID-19 elpusztításában is, tehát ha ózonnal kifertőtlenítünk egy autót, akkor az utána biztonságosan maszk nélkül is használható lesz.
Flottás járművek ózonos fertőtlenítését is vállaljuk, kérjen árajánlatot.
Mobilgumis szolgáltatásaink vételárát kiegyenlítheti a helyszínen bankkártyával is. Ha kérdése van hívjon a fenti telefonszámon.
Nyári gumi szerelés, csere Budapesten és környékén. Hívjon ha nyári gumiabroncsokat szeretne autójára és nem akar sorban állni, várakozni! Éjjel nappal elérhetőek vagyunk ünnepnapokon is. Mobilgumis szolgáltatásunkat megrendelheti telefonon akár este is. Ilyenkor az ügyfelünk által megjelölt helyszínre megyünk mobil szervizautónkkal, és a helyszínen elvégezzük a kerék, vagy gumiabroncs cserét. Minden az átszereléssel, gumicsere, kerékcserével kapcsolatod feladatot elvégzünk.
Centrírozás, kerék kiegyensúlyozás, szelepcsere, szivárgás megszüntetés. A nyár közeledtével kiemelten fontossá válik a kerék csere nyári gumiabroncsokra.
Miért fontos a nyári gumi?
A téli gumival ellentétben a nyári gumikat 7-fok feletti használatra fejlesztették ki. Ezek a gumiabroncsok jól tűrik a forróságot, az akár 70-80-fokra felhevült aszfalton is. Gondoljunk bele, sok videót feltöltenek a Youtube-ra, amelyben az látszik, hogy az autón sütik a tojást olyan forróság van nyáron. Ezt a hőt az egyébként lágyulásra hajlamos guminak jól kell tűrnie. Nem imbolyoghat az autó a meglágyult gumi miatt, nem csökkenhet a fékhatás sem. Emellett a tartósságát a meleg ellenére ugyan úgy meg kell őriznie, mint a téli gumiknak.
A nyári gumiabroncsok legfőbb kihívása, hogy alacsony zajszint, simább gumi felület esetén is meg kell őriznie a jó fékhatást, még esős időben is. Nyáron gyakran előfordul, hogy tűzforró aszfalton megyünk a járművel, és hirtelen felhőszakadás formájában elkaphat a jégeső is. Utána ha tovább megyünk ismét tűzforró lesz minden. Ezeket a hatásokat csak a nyári gumi bírja elviselni.
A nyári gumi erősebben tapad a poros úton mint a téli. Az ideális nyári gumi a majdnem teljesen sima felület lenne. De mivel a hirtelen keletkező vizet valahogy el kell vezetni a kerék alól ezért készítenek a nyári gumiban is vízelvezető profilokat. Ezek jellegzetes mintázatáról sok gumis felismeri az abroncs gyártóját. Más a mintázata a Michelin és más a Hankook gyártónak, illetve a Linglong is teljesen más profil kialakítást csinál a gumikra mint a Goodyear. A jól kialakított profil képes a megfelelő sebesség mellett teljesen kivezetni a kerék alól az esővizet. Így nem úszik fel a jármű a víz tetejére (aquaplaning). Az aquaplaning irányíthatatlanná teszi az autót, és könnyen baleset lehet belőle. Ez elsősorban a helytelen sebességválasztás, és a gumik nem megfelelő minősége miatt szokott előfordulni. A sebesség csökkentése és megfelelő vízelvezetéssel rendelkező gumiabroncs választása esetén kevés az ilyen felúszás rizikója.
A megfelelő minőségű nyári gumi ötvözi a legmodernebb technológiákat. A precíz felületi kidolgozás esetén kiváló nedves teljesítményt nyújt az autógumi nedves útfelületen. Az optimális futófelületi mintázat növeli az autógumi érintkezési felületét az útfelülettel, s nagy sebesség mellett is megbízható teljesítményre képes. Fontos még a megfelelő nagyságú sebesség index amelyik a hazai utakon csekély, azonban külföldön akár a hazai sebesség duplája is lehet amelyik nem kis kihívás elé állítja a gumi gyártókat.
Mindenképpen szükséges a gumiabroncsok minőségére és jó állapotára áldozni, hiszen a gumik fogják megfelelő kapcsolatban tartani a járművet az útburkolattal. Ha nem megfelelő a kapcsolat, akkor azt a többféleképpen de mindig bánni fogjuk. Sokszor a pénztárcánk bánja, a magas fogyasztás, magas fokú gumi kopást. Kellemetlen következménye lehet a nyáron előszeretettel használt nagy peres gumiknak, amelyek viszont jó hatással vannak a sebességre illetve az irányíthatóság szempontjából sportosabb érzést nyújtanak. A peres gumik hátrányai közé tartozik az un. rugózatlan tömeg, szétrázzák az autót számtalan problémát okozva ezzel. A peres abroncsok sima egyenletes nagy sebességű felületeken használhatók ki jól, nálunk a rossz minőségű utakon inkább hátrány mint előny.
A nyári gumik fontossága tehát nem elhanyagolható és megéri váltani a téli gumikról. Sokszor felteszik a kérdést, hogy melyik a jó gumi melyik a 100%-os megbízható, de legyen olcsó és tartós stb. A gumiabroncsok gyártását a nagy gyártóknál a jelentős mennyiségű tesztelés illetve próba koncepciók előzik meg. A nagyok 8-10-féle gumivariációt tesztelnek, mire egy szériát legyártanak, illetve gyártásban küldenek. Tehát jelentős költség befektetés előzi meg egy jobb széria kiadását. Ez a költség és a megbízhatóság ára megjelenik a legnagyobbak árképzésében is, a nagy nevet meg kell fizetni. Viszonzásképpen a csúcs márkák kevésbé csúsznak, halkabbak, barátságosabban fogyaszt a jármű, és átlagban a tárolás és a használat függvényében egy ilyen gumi tartósabb is lesz.
Ha hazai viszonylatban gondolkodunk akkor jobb egy új kínai mint egy régi márkás abroncs. A kínai gumi ugyanis egyáltalán nem rossz minőség, hiszen a kínai gumik nagy gyártók régebbi szériáinak a leutánozásából származnak. A kínai ráadásul nagyon sokat gyárt és így nagyon sokat is tud tesztelni. Egy 8-10 milliós darabszámú gumi tesztelési mennyiségnek számít náluk. Utána a begyűjtött tapasztalatokat a következő szériába be is építik, ezért tud a kínai gazdaság szédületesen fejlődni. A régi merev kirepedezett gumi viszont orosz rulett, senkinek sem ajánljuk ezek használatát. Ne spóroljunk pár ezer forintot úgy, hogy közben kockára tesszük a saját illetve mások életét.
Ha Ön is szeretne kiváló minőségű helyszíni gumiszerelést kedvező áron, akkor hívjon és egyeztessünk időpontot! Vagy kérjen árajánlatot.
Defektjavítás Budapesten és környékén 2020-ban is non-stop éjjel-nappal, 0-24-óráig! Olcsó mobilgumis árak, gyors és precíz munkavégzés. Az idei évben várhatóan tovább fog romlani az utak amúgy sem túl jó állapota, ezért 2020-ban is nagy szükség lesz mozgó gumijavító szolgáltatásainkra. Korszerű gumis műhelyautónk fejlesztésével lehetővé vált, hogy bármilyen gumis vagy kerékjavító munkát amelyhez idáig gumiszerelő műhelyre volt szükség egyszerűen és gyorsan elvégezhessük szervizautónkban. Így már bárki számára elérhető, hogy mozgó gumis műhelyünkkel akár a háza elé gördüljünk, és mialatt ügyfelünk elszürcsöli a házban kényelmesen a kávéját, mi átszerelhetjük téli gumiabroncsait nyárira.
Az útburkolat és a más járművekről lepotyogott alkatrészek és csavarok miatt elég sokszor előfordul, hogy a gumiabroncs kiszakadhat, vagy a gumi oldalfala megsérül, ez elsősorban akkor jellemző ha vasalt szélű a járdaszegély, vagy sérült a járda pereme. Jó esetben már akkor a helyszínen kiderül a defekt, rosszabb esetben útközben lassul le a jármű a defektes gumitól.
A defektes gumival való továbbközlekedés több veszélyt is rejt magában. Egyrészt a jármű elveszíti azon keréken a rugózását, így a rugózatlan tömeg nagy erővel veri a jármű alját, amely kihat a járművekben található érzékeny alkatrészekre. Másrészt a kerék illetve a felni is tönkremehet, hiszen ilyenkor már általában a felnin gördül az autó. Sokan elfelejtik azt is, hogy a jármű kereke, a kerék beállításának szöge, a kerék összetartása, illetve a kereket rögzítő elemek egy végtelenül bonyolult tervezési munka és precíz beállítás eredményei. A tervezők úgy állítják be a kerekeket illetve a kerékösszetartást, hogy akkor is egyenletesen kopjon a kerék, és optimális legyen a tapadás illetve a fékezés ha egy ember ül a kocsiban, és akkor is ha tele van emberrel és poggyászokkal is. Ez egy elég finom műszeres beállítást igényel, hiszen a teleszkópoknak és a rugóknak is ellen kell tartani az útviszonyok egyenetlenségeinek, mégsem pattoghat az autó szöcske módjára ha üres. Ezért a kerékfelfüggesztésnek, a teleszkópoknak és a rugózásnak harmonikusan együtt kell működnie.
Amikor a kerék defektes lesz, ez a harmónia megszűnik, és a futómű erős ütéseket kap, mivel a gumi rugalmassága eltűnik. Ilyenkor a finom beállítások megváltozhatnak, mivel a kerék olyan ütéseket kap alulról, mintha a futóművet alulról kalapáccsal ütnék. Ezért nem javasolt a defektes kerékkel hosszabb utat megtenni, mivel ez jelentősen befolyásolhatja a futómű beállításait.
A defekttűrő gumiabroncs ára jelentősen magasabb, sokszor a duplája a hagyományos kerékabroncsoknak, és ezek is csak bizonyos mértékig képesek elviselni a defektet. Elvileg a defekttűrő gumi abroncssal el lehet a defekt után gurulni a legközelebbi gumiszerelő állomásig.
A defektes gumival történő továbbközlekedés autópályán tilos. Egyszerűen annyira balesetveszélyes, hogy ha defektet szenvedett valaki az autópályán akkor semmiképpen sem próbáljon meg továbbmenni a járművel, hanem hívja SOS mobilgumis ügyfélszolgálatunkat a hét bármely napján, bármikor és segítünk. A lyukas gumiabroncs nem csak azért veszélyes, mert csak lassan lehet vele közlekedni, hanem azért is mert félrevezetheti a járművet, egy pillanat alatt eltérítheti a nyomvonalától, ezért a többi járműre is veszélyes lehet.
Ha bármilyen defektet, nyomáscsökkenést tapasztal autóján, vagy defektet kapott autóúton, vagy autópályán, hívjon bennünket a nap 24 órájában bármikor és indulunk segíteni 2020-ban is! Kattintson a fenti telefonszámra és hívjon.
Kánikulában és nagy melegben könnyen defektet kaphat gumiabroncsunk. A normális az lenne, hogy júniusban már összes autóra nyári gumit szereltek, sajnos a valóság az, hogy sok autón ilyenkor is téli gumikat használnak. Ez rendkívül balesetveszélyes, mert nyári hőmérsékleten tizenöt százalékkal is megnőhet az autó fékútja, ezáltal nagyon romlik a kormányozhatóság is. Emiatt gyorsabban kopnak az abroncsok, ráadásul az autó fogyasztását tíz-tizenöt százalékkal is megnövelheti.
Természetesen a nyári abroncsokat is megviseli a kánikula, de ezeket éppen ilyen magas hőfokú használatra lettek kialakítva, hogy jobban elviseljék a hőséget. De ha van nyári gumink, akkor is kerüljük a hirtelen fékezéseket és indulásokat és ne lépjük túl a megengedett sebességet sem, mert a hőségben a gumi belső nyomása növekszik, ezáltal a defekt kockázata is nő.
Mindig a megfelelő,előírt nyomás legyen az abroncsokban , amit normál hőmérsékleten tudunk ellenőrizni. A nyaralás vagy hosszabb utazás előtti érdemes felkeresni egy gumiszervizt és beállíttatni a nyomást, ellenőriztetni a gumiabroncsok milyenségét, a pótkereket se felejtsük el.
Amennyiben nincsen pótkerék az autóhoz, akkor a javítókészletet vizsgáltassuk át.
Parkolások alkalmával próbáljunk úgy megállni, hogy a közvetlen napfény ne érje a gumikat, vagy ha ezt nem tudjuk megtenni akkor néha változtassunk a parkolási pozíción, hogy a másik oldalát érje a nap a gumiknak.
Ha bármi problémája akad a gumikkal, hívja mobil gumi szervizünket és segítünk.
Azonnal hívjon ha félretankolt, segítünk! Éjjel-nappal non-stop állunk rendelkezésére félretankolás esetén is. Napjainkban a tankolási bakik elkerülését a töltőpisztolyok csőátmérőjének típustól függő szabványosításával igyekeznek kizárni, viszont nem értek ezzel a fejlesztéssel el 100%-os eredményt. Ezt az ólommentes benzinek megjelentésekor vezették be, hogy a katalizátoros autók be ne kerülhessen ólomtartalmú üzemanyag (csak egyirányú megoldást adott). Angliában hozzávetőlegesen minden 3. percben félretankolnak egy autót a modern közlekedési kultúra ellenére is.
Leggyakrabban az az eset fordul elő, amikor benzint tankolnak dízel autóba, mivel a benzin betöltésére szolgáló, vékonyabb csövű töltőpisztoly akadálymentesen helyezhető dízel autó tankjába. Egyes modelleknél már felszereltség a félretankolás gátló rendszer, ami funkcióját tekintve egy csapóajtó elvén működik, melynek reteszelését visszatolja a széles pisztoly. Ezen a védelmi vonalon is van áttörési lehetőség, pl. ferdén tartott pisztollyal. Ha valami nagyon nem akar összejönni, azt nem szabad erőltetni… Találkozhatunk ilyen védelmi (vagy inkább megnehezítő) rendszerrel az alábbi járműveknél: egyes ŠKODA modellek,a Ford Kuga, Mondeo, Focus, az új BMN, Land Rover, a Range Rover és a Jaguar XF.
Legfőbb szabály, hogy nem indítjuk be a gépjármű motorját, ha a félretankolás megtörtént, mindegy, hogy mekkora mennyiség került a tankba, e mellett a mai autókra jellemző, hogy a vezetőoldali ajtó nyitásakor az indíthatósági idő leredukálása miatt már felszívnak némi üzemanyagot, így csak szükség esetén tegyük ezt meg.
Régi gépjárműveknél még működhet,ha csak 1-2 liternyi (a tank űrtartalmának kb. 5%-a) benzin került betöltése után pár percet várva teletankoljuk az autót gázolajjal és figyelünk, hogy megfelelően után töltsük a kritikus szint alá ürülés előtt a tankot.
Amennyiben ezt a modern fejlesztések teremtette érzékeny injektáló rendszerrel ellátott új típusú autóknál próbálkozunk ezzel a módszerrel, akár milliós szervizköltséget generálhatunk magunknak. A legjobb megoldás, ha szaksegítségért hívjuk a mobilgumis.com segélyközponti telefonszámát.
Ha a dízelüzemű jármű tele lett tankolva benzinnel, komoly motorkárosodás fenyeget, ami akár ki is gyulladhat. Ilyenkor a kulcsot semmiképp se fordítsuk gyújtásig, csak a kormányzár kioldásáig, csak a vezető melletti ülés felől szálljunk be, majd toljuk félre a kútoszloptól az autót. Ha az autó Keyless Go rendszerű (kulcsnélküli indítás), semmiképp ne nyomjuk meg a Start gombot.
Más kimenetellel,de ugyanúgy kockázatos a motorindítás, ha minimális gázolaj kerül benzines autóba. Ilyenkor a kigyulladás kockázata nem áll fenn, és a benzines autók még kis mértékben be is fogadják a gázolajat, viszont a katalizátor nem szívleli ezt az üzemanyagot. A gázolaj nem tud teljesen elégni. A turbómotoroknak sem kedvező a gázolaj. Bár az autó elindul, de rosszabb a teljesítménye és van rá esély, hogy nem okoz gondot, de a több százezres javítási számla esélye még mindig fennáll.
Ha ebben a teletankolt benzines autó- gázolaj viszonylatról van szó, nincs mit tenni, hívjuk a mobilgumis.com telefonszámát!
Elkerülhető az egész mizéria,ha a kétségetek kizárjuk egy másodpercnyi odafigyeléssel. A tanksapka belső oldalán található ANGOLUL! az információ a betöltendő üzemanyag típusáról. Ne feledjük, hogy a gasoline angolul benzint jelent. Benzint kell tankolni, ha RON95, 95 vagy RON 91-98 van feltüntetve, gázolajat pedig, ha NAFTA vagy DIESEL jelölést látunk.
Amennyiben véletlenül félretankolt, hívjon minket és helyre hozzuk a problémát. Szakemberünk az ilyen esetekre is fel van készülve. Keresse mobilgumis szolgáltatásunkat és hívjon a fenti számon.
Segítünk elindítani járművét akkor is ha akkumulátor, vagy generátor probléma miatt nem tudja elindítani az autót. Hívja non-stop ügyeletünket és kérjen segítséget. Akkumulátor bikázás, gyors indítás, akkucsere. Akkumulátor-gyorssegély, avagy a bikázás Mit tehetünk abban az esetben, ha a gépjárműben lévő akkumulátor lemerül? Két opcióból választhatunk. Kézi rásegítés gyanánt betolhatjuk a járművel vagy vontatással egyszerűsíthetjük ezt a módot, viszont azt tudni kell Másik lehetőségünk, hogy egyéb áramforrást veszünk igénybe, ami lehet egy különálló segédakkumulátor vagy egy másik autó akkumulátora.
Okok, amiért lemerülhet/tönkre mehet az akkumulátor:
Műszakilag kifogástalan állapotú akkumulátor is képes lemerülni, de a huzamosabb ideig nem használt járműveknél a két alábbi okból történhet meg a kisülés. Az akkumulátort folyamatosan igénybe vevő fogyasztó eredményezhet lemerülést, hiába nem jár a motor és a kulcs sincs bent. Másik esetben az áramforrás önkisülése jöhet szóba, ami minden terméknél kivétel nélkül bekövetkezik, régebbi típusú akkumulátornál márka függvényében 3-8 hónap közt szokott jelentkezni. Ezzel szemben jobban teljesítenek a zárt rendszerű, kalcium-kalcium/kalcium-ezüst technológiával készült akkumulátorok, mivel kicsi a gázképződés, ez által hatékonyabban tárolják az elektromosságot.
Áramfelhasználást mindig van, mivel a járművek egyes egységei állandó fogyasztók abban az esetben is, ha a jármű nincs gyújtás alatt. Azonban ezek a fogyasztók nem befolyásolják egy rendesen feltöltött akkumulátor indítóteljesítményét néhány nap után sem.
Abban az esetben, amikor a jármű pár napos állása alatt lemerül az akkumulátor, diagnosztikával érdemes kimérni a rejtett és állandó fogyasztók energiafelhasználását. Jellemzően a későbbi fejlesztések során applikált eszközök jelentik a probléma forrását, mint például a tolatóradar, pluszriasztó, erősítők és egyéb elektronikai egységek.
Hosszabb időintervallumú leállításnál viszont számolni kell a feszültség lényeges, elégtelen szint alá csökkenésével.
Természetesen gondot okoz nyári időszakban a hűtőtáska üzemeltetése, a bekapcsolva felejtett világítás, melyeket automatizált védelemmel kiküszöbölhető.
A gyújtás levétele után az autóban lévő elektronikai egységek a nagyobb fogyasztókat, mint pl. világítás, ablakfűtés, fedélzeti diagnosztikai eszközök, hűtő-, fűtőberendezések, stb. automatikusan, pár másodperc után lekapcsolja vagy készenléti státuszba állnak. Gyújtás bekapcsolásakor ezek a funkciók újra aktivizálódnak. Ez minden gépjárműnél a gyártás során alapkövetelmény. Ezt nevezzük energia menedzsmentnek. Kisült akkumulátornál főként a régebbi autómodelleknél előfordulhat, hogy az egyénileg beállított berendezések visszaállnak alapbeállításra. Ilyenek lehetnek a rádióbeállítások, ülés és tükörbeállítás, ablakemelő, napfénytető, digitális időmérések. A rádió védelmét szolgáló kódot ilyen esetben újra be kell írni.
Kevésbé ismert tény, hogy a meleg rosszabb hatással van az akkumulátor élettartamára, mint a hideg, mivel a meleg környezet jobban elősegíti a kémiai folyamatokat, többek közt a korróziót is, könnyebben jelentkezik a savkicsapódás. Nagyobb az esély az önkisülésre, túltöltődésre, gyorsabb a vízbontás. Ennek eredménye szulfátosodás (iszaposodás), cellák idő előtti zárlatát okozza. A modern autókban a nagyobb motortér hőmérséklet negatív hatásait az expandált lemezes (ón-kalcium ötvözet) akkumulátor jobban bírja.
Némely akkumulátoron található egy optikai eszköz, ami az akkumulátor fedelének közepén található és az információt nyújt az eszköz műszaki állapotáról és töltöttségi szintjéről egy cellára vonatkozólag. A fénytörés és az elektrolitsűrűség függvényében a következő opciókat mutatja:
Zöld jelzés esetén feltöltött és megfelelő mennyiségű elektrolitszintet jelez, Fehér szín esetén alacsony elektrolitszintet mutat, míg a fekete jelzés a töltetlen állapotról ad visszajelzést.
Amennyiben minőségileg nem megfelelő termék és nagyobb mértékű rázkódásnak kitett járművekben az akkumulátor rácszerkezeti károsodása miatt is szembe találhatjuk magunkat idő előtti amortizációval vagy azonnali és végleges károsodással. Városi autóknál a normál kémiai folyamatok teljes ciklusa ritkán megy maradéktalanul végbe, a folyamatos és magas mértékű energiafogyasztás és a nem folyamatos teljesítményű töltés miatt kedvezőtlenül hat a kapacitásra.
A legtöbb gyártó védelmi okokból alacsonyabb értékre kalibrálja a szabályozott feszültséget. Tapasztalatok szerint városi felhasználás mellett főként a logisztikában használt gépjárművek akkumulátora nem tud maximális feszültségre töltődni, ami rövidíti az élettartamot.
Az akkumulátor cseréje, telepítése:
A folyamat alatt első a biztonság! Gondoskodjunk a megfelelő munkavédelmi ruházatról és kiegészítő felszerelésekről, mint pl. a védőszemüveg, és –kesztyű, melyre az akkumulátor címkéje is kötelezően figyelmeztet. Ezek mellett egyéb figyelmeztetéseket is találhatunk piktogramok formájában:
Tájékozódjon az útmutatóban. Maró hatású anyagok. Gyermekektől elzárva tartandó. Robbanásveszélyes anyagok. Tilos a nyílt láng használata és a dohányzás.
Az üzemen kívül helyezett akkumulátor veszélyes hulladéknak minősül, így az arra kijelölt helyeken adhatjuk le, mint pl. autószervizek. A sarukon képződött lerakódásokat el kell távolítani.Az akkumulátor cseréjénél az egyik legfontosabb lépés a megfelelő rögzítés, a fentiekben már említett rázkódási károsodás lehetősége miatt kiemelt figyelmet kell erre fordítani. Sokszor előfordul, hogy az új eszközként telepítendő akkumulátor méretében nem kompatibilis az adott akkumulátortálcával.
A hatékonyság és a hosszútávú felhasználás érdekében tanácsos az autó gyári ajánlásához képest megegyező rögzítési méretű, legnagyobb kapacitással bíró akkumulátorra cserélni a régit.
A gyújtásmentes állapotban leköthető a hálózatról az akkumulátor, figyelve arra, hogy a rendszer már ne legyen feszültség alatt. Régi autótípusoknál pár másodpercet kell várni a teljesen feszültségmentességhez, ellenben napjaink technikai fejlettségének velejárója, hogy minél több fogyasztó és egyedi beállításra adnak a gyártók teret, a rendszernek annál több idő kell az ellenőrző és korrekciós folyamtok lezárásához, ehhez jellemzően 2-5 perc szükséges.
Az új akkumulátor bekötését követően érdemes egy percet adni a rendszernek az inicializálására gyújtás ráadása előtt.
Renault Scenic-nél a cserét követően újra be kell állítani a hátsó ajtók záródását, melyet az ajtókönyöklőn elhelyezett kapcsolóval aktiválhatjuk újra, ennek eredményességét a visszajelző lámpa igazolja
Tapasztalt szakemberek az újrakalibrálást akkumulátorcsere alatt egy másik, külső áramforrásról biztosított tápfeszültséggel kerülik el, így nem vesznek el kódolt állandó vagy rejtett fogyasztók beállításai.
Betolás/vontatás
Az autó megtolásával, behúzatásával, szerencsés esetben leejtőn legurításával elérhetjük az indításhoz nélkülözhetetlen fordulatszámot, ez kb. 8 – 10 km/h sebességnél már lehetséges. (Automataváltós járműveknél ez a lehetőség nem adott.)Behúzásnál figyelni kell arra, hogy legyen elég távolság. Ha nem akarunk azonnal tovább menni, az autót „üresben” és emelt fordulaton kell járatni.
A hivatalos szakvélemény azt mondja, tilos behúzni a katalizátorral ellátott gépjárműveket (a modern járművek szinte mind), mivel jellemző meleg motornál, hogy sok elégetlen üzemanyag jut a katalizátorba, ez az indítást követően túlhevül, begyullad (ritkán felrobban) és elolvasztja a kerámia vázat. Az olvadás elzárhatja a kipufogógáz szabad távozását, így a motor lefullad.Hideg motornál akkor sikerülhet, ha a gázpedál alapállásban van és ráeresztjük a tengelykapcsolót. Beindítás miatt ne vontassunk 50 méternél hosszabb távon, ha forog a motor.
Karburátoros motoroknál szükséges a szívató használata (hőmérsékletfüggő), a robbanótérbe kerülő keveréket dúsíthatjuk a gázpedál gyors benyomásával. Előfordulhat túldúsulás, ekkor maximálisan nyitott fojtószelepállásnál kell betolni a járművet.
Motor indítása külső áramforrásról
A „ma piaca” nem kedvez a felhasználóknak az akkumulátor cseréjében, mivel az autók jelentős részénél a procedúrát az nehezíti a hozzáférhetőség (ülés alatti rögzítés) és a járulékos bontás, amit megoldani otthoni körülmények közt szinte lehetetlen. Mára bevett gyártó protokoll a motortérben elhelyezett pozitív, pozitív-negatív póluskapcsolók alkalmazása, a negatív végpont helye lehet a motoron vagy a váltón, ilyenkor ez adja a kontaktfelületet az indítókábelnek. A vezetékek színkódolása szerint a pozitív vezeték piros, a negatív pedig fekete színű.
Minden esetben és szigorúan szabványnak megfelelő indítókábelt használjunk, ajánlott az elektromos ívképződést megakadályozó kábelek használata és mindig tartsuk be az érintésvédelmi előírásokat! A két autó fém felületei nem érhet össze, mert a pozitív kábel rákötése után vezetőként feszültség alá kerülhetnek a karosszéria elemei. Ha van autótelefon, kapcsoljuk ki és mobiltelefon se legyen beépített autós töltőhöz csatlakoztatva. Kevéssel a fagypont alatti hőmérsékletnél már megfagy a lemerült akkumulátor elektrolitja, ha ez megtörtént semmilyen esetben sem szabad indítási rásegítést végezni.Ügyelni kell a 24V-os kicsatolásra haszongépjárműről történő indításnál. A külső akkumulátor teljesítménye ne legyen sokkal kisebb, mint a lemerült akkumulátor gyári kapacitása. (Ah-val jelölt érték).
A kábelek csatlakoztatása lépésről lépésre: Kössük össze a pozitív pólusokat a piros kábellel. A negatív kábelt csíptessük az áramot adó akkumulátor negatív pólusához. A negatív indítókábel másik végét kössük az indítani kívánt motorra közvetlenül, vagy a motorral stabilan rögzített fémelemre. SOHA ne kössük a negatív kábelt közvetlenül a lemerült akkumulátor negatív pólusára, robbanásveszélyes!
A motor indítása:
Helyezzük gyújtás alá az áramot adó járművet, maradhat alapjáraton vagy fordulaton járatható. A lemerült akkumulátorú autót is indítsuk be. Ha az indítás 10 másodperc után még sikertelen, fél perc szüneteltetés után próbáljuk újra. Ha az indítás sikeres, mindkét autó járó motorja mellett összekötött állapotban 2-3 percig töltsük a lemerült akkumulátort. A felkötéshez képest fordított sorrendben köthetjük le a kábeleket beindult, járó motornál.
Munkavédelmi és biztonsági utasítások:
A hűtőventilátor váratlanul beindulhat járó motornál.
Sosem érintkezhetnek a kábelvégek szigetelésmentes, feszültségvezető részei.
Tilos az akkumulátor fölé hajolni!
A motorháztetőt stabilan támasszuk ki.
Bizonyosodjuk meg róla, hogy pozitív pólusra való rákötés zárlatmentes, azaz nem ér az autó fémrészeihez.
Az ívképződés jelentős károkat okozhat az elektromos hálózatban. Az akkumulátorra ne helyezzünk fémtárgyakat.
Töltésnél a kémiai folyamatok miatt durranógáz keletkezhet, mely robbanásveszélyes. Nyílt láng használata tilos!
Ha van az akkumulátorba beépített cellazáró dugó, ellenőrizzük, megfelelően be van-e csavarva.
Járműbe épített eszköz töltése Ha nyithatók a z akkumulátorcellák, ellenőrizhetjük az elektrolit szintet, desztillált vízzel jelzésig pótoljuk a hiányt.Nem kötelező, de ha levesszük az akkumulátorsarukat, gyújtás levétele után várni kell kb. 5 percet, míg az összes fogyasztó leáll, a negatív sarut kell először levenni. Segédfeszültség biztosítására szükség lehet, hogy a programozott eszközöknél ne legyen adatvesztés.
A pólusokon lévő lerakódásokat el kell távolítani.
Mindig csak feszültségkorlátozott töltőt használjunk (14,4 V-14,8 V). Polaritásvédelemű töltőnél először a kapcsolat rögzítjük a megfelelő sarkokra, utána lehet bekapcsolni a töltőt. Ha a töltő nem bír ilyen funkcióval, felhelyezés fordított folyamatú. Ha a töltés kész, levétel előtt kapcsoljuk ki a töltőt.Csepptöltésre akkor van lehetőség, a szivargyújtó állandó fogyasztóként van bekötve.
Amennyiben akkusegélyre, bikázásra lenne szüksége keressen minket elérhetőségeinken.
A weboldal további böngészésével vagy görgetésével elfogadja a sütik alkalmazását!Ok!Bővebben...